Nap mint nap látom a boltban amikor középiskolás, sajnos nem egyszer általános iskolás korú  gyerekek energiaitallal a kezükben állnak a pénztárnál. Elszomorító, mert valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy milyen hatással van ez az egészségükre.

Mint tudjuk ezek az italok élénkítő, stimuláló anyagokat tartalmaznak, mint a koffein, guarana, taurin. Egyedül maga a koffein is ártalmas a gyerekek szervezetére, káros hatást gyakorol a még fejlődő idegrendszerre illetve a szív és érrendszerükre is. A koffein köztudottan függőséget okoz. Szeretnél egy olyan kamaszt aki már tizenéves korában csak egy doboz energiaitallal kezdve a napot tud működni, anélkül pedig fáradt? 100 ml energiaital körülbelül annyi koffeint tartalmaz mint egy csésze kávé de van amely ennél többet. Emellett elképesztő mennyiségű hozzáadott cukor található benne, mintegy 9-10 teáskanálnyi.

A WHO is már kijelentette, hogy nagymértékű fogyasztásuk „veszélyt jelenthet a közegészségre”. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) is felszólalt már évekkel ezelőtt az ügy érdekében és kijelentette, hogy „a gyerekeknek nem szabadna fogyasztani energiaitalt”.

Rövidtávú hatásai:

  • élénkít
  • megnöveli a testhőmérsékletet
  • emeli a pulzust
  • stimulálja az idegrendszert és az agyat
  • vízhajtó hatású

Hosszú távú hatásai:

  •  álmatlanság
  • idegesség
  • fejfájás, migrén
  • emelkedett pulzus
  • magas vérnyomás
  • erős szívdobogás érzés
  • szorongás
  • hormonegyensúly felbomlása
  • elhízás
  • fogak romlása

Tanácsaim:

Add át az információt a gyermekednek, hogy milyen hatással van a szervezetére ha mindennap fogyaszt energiaitalt.

Próbáld rávenni, hogy minden héten egy-két energiaitallal kevesebbet igyon, így idővel le tud szokni róla.

Cserélje le az energiaitalt valamilyen egészséges italra. Például vízre, gyümölcs-, gyógynövény-, rooibos teára vagy smoothie-ra esetleg frissen facsart gyümölcs- és zöldséglére.

 

Források:

Energy drinks cause concern for health of young people – World Health Organization (WHO) 14-10-2014

Kids  should not consume energy drinks, and rarely need sport drinks, says AAP – American Academy of Pediatrics – 5-30-2011

Consumption of energy drinks by young people-What is the evidence?- British Dietetic Association