A diéta fontossága:
A cukorbetegség terápiájának szerves része. Sajnos sok olyan cukorbeteggel találkoztam már aki azt gondolja, hogy ha bekapkodja a gyógyszereit akkor ennyivel le is tudta a dolgot. Ki kell ábrándítsalak benneteket nem csak erről van szó. Viszont ha az érme másik oldalát nézzük akkor ez egy jó hír, hiszen ha valaki ügyesen tartja a diétát akkor lehet, hogy nem is kerül olyan stádiumba a betegség vagy esetleg csak jóval később, hogy gyógyszert kelljen szedni. Sőt nem egyszer találkoztunk már olyan beteggel is aki annyira komolyan vette az életmód váltást, hogy abba tudta hagyni a gyógyszer szedését.
Naponta legalább 5-ször ajánlott enni. Persze ez nem azt jelenti, hogy napi 5 alkalommal degeszre esszük magunkat, hanem csak a megfelelő mennyiségű ételt fogyasztjuk el úgy, hogy szénhidrát bevitelünkre oda figyelünk közben.

Szénhidrátok:
Energiát adó tápanyagok közé tartoznak a szénhidrátok. Tehát a szénhidrátokra szükségünk van. A tévhitekkel ellentétben Neked sem kell szénhidrát szegény diétát követned. A diéta szempontjaból fontos beszélnünk az egyszerű és az összetett szénhidrátokról. Az egyszerű cukrokat tartalmazó élelmiszerek gyorsan emelik a vércukrot az összetett szénhidrátokat tartalmazók pedig lasabban. Ebből tehát az következik, hogy az diétád alapját az összetett széhidrátok fogják alkotni, az egyszerű cukrokat pedig próbáld kerülni. A kémiai magyarázatot mellőzve, hogy egyszerűsítsem a dolgod csak felsorolom milyen élelmiszerekben találhatók az egyik illetve a másik csoport képviselői.
– egyszerű cukrot tartalmaznak: kristálycukor, barnacukor, szőlőcukor, méz, cukrozott italok és gyümölcslevek, dzsemek, cukrozott befőttek, édességek, és a cukorral édesített ételek is amit otthon főzöl pl.: gyümölcsmártás.
– összetett szénhidrátot tartalmaznak: barna kenyerek, teljes őrlésű kenyerek, és pékáruk, durum tészták, szárazhüvelyesek, rizs ( főleg a barna), burgonya, zöldség- és főzelékfélék, gyümölcsök.

Glikémiás index (GI):
Az egyes szénhidráttartalmú élelmiszerek vércukor emelő hatását nevezzük így amit a szőlőcukoréhoz viszonyítunk. Az étrendedben arra kell törekedj, hogy az élelmiszerek GI-e alacsony legyen. Ez nem is olyan bonyolult mint gondolnád. Az egyes ételek GI-ét befolyásolja a rosttartalma illetve a feldolgozottságuk. Minél magasabb egy szénhidrát tartalmú élelmiszer rosttartalma a GI-e annál alacsonyabb. A feldolgozottságnál ez fordítva működik, tehát minél jobban feldolgozott egy élelmiszer annál magasabb a GI-e. Tehát ha például fehér kenyér helyett barna kenyeret választasz akkor rögtön sikerül egy alacsonyabb GI-ü élelmiszert becsmepészned a diétádba hiszen annak magasabb a rosttartalma. Ha a tésztádat nem főzöd teljesen szét akkor máris csökkented a GI-ét annak az ételnek amit készíteni fogsz belőle.

Rostok:
Az élelmiszerek rosttartalma lassítja az étkezések utáni vércukor emelkedést. Tehát minél több a magas rosttartalmú étel a tányérodon annál jobbat teszel ezzel magadnak. Most gondolom azt kérdezed, hogy miben van sok rost. Egyszerű: zöldségek, gyümölcsök és a teljes kiőrlésű gabonafélék illetve az abból készült termékek. Ezek kell, hogy az étrended vázát alkossák.

Édesítés:
A cukor és a méz helyett használhatsz mesterséges édesítőszereket és cukorhelyettesítő anyagokat is. A cukorhelyettesítőknek ne felejtsd el beleszámolni a szénhidráttartalmát az egész napi bevitelbe. A mesterséges édesítő szereknek nincs szénhidráttartalma.
Az édesítésről készül későbbiekben egy egész blogbejegyzés, ha érdekel nézz vissza később.

Ráadásnak megajándékozlak bennetek egy napi mintaétrenddel ( 180 g szénhidrát):

Reggeli (35 g szénhidrát): gyümölcs tea (édesítés nélkül)
teljes kiőrlésű kenyér 6 dkg
körözött ( túró 5 dkg, tejföl 1 e.k.)
paprika 10 dkg

Tízórai (20 g szénhidrát): alma 15 dkg
korpovit keksz 3 db

Ebéd: (60 g szénhidrát): zöldségleves ( tészta 1 dkg, sárgarépa 4 dkg, petr. gyökér 2 dkg
karalábé 2 dkg)
zöldborsófőzelék (zöldborsó 20 dkg, liszt 1,5 dkg, tej 1 dl)
sertéssült 10 dkg

Uzsonna (20 g szénhidrát):natúr joghurt 2 dl
puffasztott rizs 2 db

Vacsora: (45 g szénhidrát): teljes kiőrlésű kenyér 9 dkg
tojáskrém 8 dkg
retek 5 dkg

Dióhéjban mára ennyi a cukorbeteg diétáról de mivel ez egy olyan téma ami sajnos sok embert érint, így biztosan látni fogsz még a későbbiekben bejegyzést a témában, úgyhogy ha van kedved látogass vissza