Hoztam Nektek egy igazán őszi receptet. Teljes értékű ebédet vagy vacsorát varázsolhatsz ezzel a töltött sütőtökkel, telis tele sok értékes tápanyaggal. Vegán és hagyományos módon is elkészíthető.

Hozzávalók (4 főre):

  • 2 kisebb sütőtök
  • 1 ek. olvasztott vaj vagy margarin
  • 1 bögre basmati rizs
  • 2 bögre víz vagy zöldségalaplé
  • 500 g vörös bab
  • 1 bögre fagyasztott kukorica
  • 1 bögre reszelt sajt, vagy vegán sajt
  • 1 marék koriander levél
  • 2 bögre kisebb kockára vágott paradicsom
  • 1 tk. római kömény
  • 1 tk. chili (elhagyható)
  • 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 ˚C-ra. Mossuk meg jó alaposan a sütőtök héját, mivel nem fogjuk megpucolni. Vágjuk félbe és távolítsuk el a magokat majd tegyük a közepével felfelé egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Olvasszuk meg a vajat, margarint és kenjük meg a sütőtököt vele. Sózzuk meg és 50-60 perc alatt süssük puhára. Amikor megpuhult, hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd kanalazzuk ki a belsejéből egy kicsit, hogy a tölteléket legyen hova tenni. Arra figyeljünk, hogy azért ne kanalazzuk ki teljesen a sütőtök húsát , hiszen ez is a kész étel része lesz. A kikanalazott sütőtököt tegyük el a fagyasztóba, később bármikor elő tudjuk venni egy muffinhoz, zabkásához vagy akár egy sajttortához.

Mialatt a sütőtök sül, főzzük meg a rizst. Amikor a rizs kihűl, adjuk hozzá a vörös babot, a felkockázott paradicsomot, a kukoricát, ½ bögre reszelt sajtot vagy vegán sajtot és a fűszereket. Keverjük össze a tölteléket és töltsük bele a sütőtökbe, szórjuk meg a maradék sajttal és süssük az előmelegített sütőben 15 percig. Attól függően, hogy mekkora a sütőtök, lehetséges, hogy marad a töltelékből, ezt tegyük félre és akár a holnapi vacsorához tökéletes töltelék egy tortillába.