Gyermekkorunkban alapvető viselkedési formákat tanulunk meg amit akár egész életünkön keresztül követünk. Nincs ez másképp a táplálkozással sem, ha gyermekednek rossz evési szokásai alakulnak ki kisgyermekkorban akkor azt nagy valószínűséggel tovább viszi a tinédzser korba majd felnőtt korába.
A gyermekkori elhízás mára már hatalmas méreteket ölt és sajnos megjelentek olyan betegségek gyermekkorban amik a felnőttekre jellemzők. Egy jó példa erre a kettes típusú cukorbetegség, és nem hinnéd, hogy vannak gyermekek akiknek már a magas vérnyomással is küzdeniük kell.

Az egészséges étkezési szokások kialakítása segít gyerkőcödnek egész életében egészségesebben élni, és hát ki ne szeretné, hogy csemetéjéből egy boldog egészséges felnőtt váljon.

Az első kihívások kisded kor elején jelentkeznek, amikor a gyerkőcöd 1 év körüli. Ez egy amúgy sem könnyű időszak, amikor a mindenben együttműködő csecsemődből egy-két nap, hét alatt egy neked ellent mondó kis önálló lurkó lesz. Ilyenkor kezdődhetnek a gondok az evés körül is. Gondolom te is találkoztál már azzal ahogy én is,hogy az eddig szépen evő, mindent szivesen fogyasztó gyereked, úgy dönt, hogy Ő most aztán ezt az új ételt meg sem kóstolja. Na ilyenkor legyen okos az ember!

Az első és szerintem a legfontosabb dolog, hogy mutass példát! Hogyan is csináld? Egyszerű: amikor csak lehet egyen együtt a család. Ha csak te vagy otthon napközben próbáljatok együtt leülni ebédelni, uzsonnázni… Nagyon fontos a kicsinek, hogy mit lát tőled, te mit eszel, hogyan eszed, mivel eszed. Erre egy egyszerű példa a mi életünkből. Kisfiam egy éves kora előtt volt egy időszak amikor nem szívesen evett kanállal, kanálból. Pár próbálkozás után rájöttem, hogy Ő is a szép fényes kanállal akar enni mint apa meg anya és a műanyag kanál már nem tetszett neki. Azóta szépen falatozik teáskanállal. Nincs ez másképp azzal sem, hogy mi az amit ő majd szeret enni. Ha anya meg apa sok zöldséget és gyümölcsöt eszik, és ezt a gyerkőcöd látja a közös étkezések során akkor Ő is szívesebben fogja fogyasztani azt.

Az étkezések rendszeressége is nagyon fontos. Már kicsiként szoktasd a napi ötszöri étkezésre, egyébként néha még ennél is többet igényelnek.

Elő az edényekkel!Próróbálj meg saját magad főzni és ne a kész ételeket adni a kicsinek! Én tudom, hogy egyszerűbb és gyorsabb a boltban a polcról leemelni a bébiételt, de a főzés megéri a fáradtságot! Szerintem egy nagyon jó módszer a tervezés!Tervezd meg egy hétre a menüt! Ha még a hozzátáplálás elején jártok akkor ez egyenlőre nehezen fog menni, de ahogyan bővül az ételek listája amit már gyerkőcöd is ehet egyre könnyebb lesz. Fontos, hogy olyan ételt próbálj kitalálni amit a család minden tagja fogyaszthat. Időt is és pénzt is spórolhatsz! Heti egyszer kell menni vásárolni, és nem veszel majd meggondolatlanul semmit. Hétköznapra én az egyszerűen gyorsan elkészíthető ételeket szeretem betervezni, ami kicsit macerásabb azt jobb olyankor csinálni amikor apa otthon van és elfoglalja a kicsit. Egyébként ha nagyobb gyerkőcöd van akkor már őt is bevonhatod a főzésbe, akár már 2 éves kortól.

Sok más tipp van még a tarsolyomban, biztos vagyok benne, hogy még vissza fogunk térni erre a témára egy későbbi blog bejegyzésben, de addig is jó étvágyat a közös ebédhez!