Minden ember más és más ebből következik, hogy a szervezeted működése is eltér a másik emberétől, nüansznyi különbségekben ugyan, de egyedi minden szervezet például ilyen a bélflórád, ezáltal az anyagcseréd is. Azzal tisztában vagy gondolom te is, hogy az egyik ember könnyebben fogy a másik pedig nehezebben, viszont az okát sok esetben nem tudjuk. Ebben az írásban egy ehhez kapcsolódó kutatás eredményét szeretném megosztani veled, mert nagyon érdekesnek találtam és tapasztalatom szerint sokatokat érinthet. Az elhízás mértéke folyamatosan nő világszerte így a jelenlegi terápiák mellett új lehetőségeket, magyarázatokat is keresnek a kutatók.
Biztos nagyon sokan jártatok már úgy, hogy annak ellenére, hogy kitartóan betartottátok a diétát és növeltétek a fizikai aktivitásotokat, alig ment le pár deka, viszont vagytok páran, akiknél sikeresen működnek ezek a módszerek. Vajon mi okozhatja ezt a különbséget? A Mayo Clinic Proceedings orvosi folyóirat augusztusi számában publikáltak egy tanulmányt, amelynek eredménye alapján a gyomor- és bélrendszerünkben található baktériumok működése és összetétele szerepet játszhat abban, hogy milyen sikerrel járunk a fogyókúránk során. Ezek a baktériumok különböző folyamatok által képesek a táplálékodból származó tápanyagok lebontására, ez extra energiát biztosít neked, ami normál esetben jó is lehet, viszont ha próbálsz lefogyni ez egy gátló tényező. A The Mayo Clinic egyik kutató csoportja megvizsgálta a vizsgálatban résztvevők bél baktérium összetételét és különbséget talált a fogyásra hajlamos és a fogyókúrára nem jól reagáló paciensek bélflórája között. A kutatásban kiderült, hogy – ’’A Phascolarctobacterium összefüggésbe hozható a fogyókúra sikerességével és a Dialister baktérium pedig a fogyókúra sikertelenségével. Még ennél is fontosabb megállapítás, hogy a Dialister baktérium megnövekedett száma és ezáltal a bélflóra fokozott szénhidrát metabolizmusa okozhatja a mérsékelt fogyási hajlamot elhízott betegekben annak ellenére, hogy életmódváltó programban vesznek részt ’’. A munkában résztvevő orvosok azt is hozzátették, hogy még további kutatások szükségesek a témában.
Természetesen ez a kutatási eredmény és az írásom nem arra sarkall, hogy ha nyugodj bele az egészségi állapotodba, hiszen az én bélflórám ilyen és kész, igenis az egészségedért mindent meg kell tegyél, ezért táplálkozz egészségesen és sportolj.
Forrás: Mayo Clinic Proceedings
Related posts
Csík Orsolya dietetikus – tanácsadás
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán végeztem mint dietetikus, táplálkozási tanácsadó. Három évig éltem az Egyesült Királyságban és dolgoztam a Kingston kórházban mint gyermek dietetikus. Tovább…
Telefonszám: +36 30/6041-076